Nehéz elmennem szó nélkül a média boszorkányüldözése és a nyomában keletkező polgári ”igazság-hajkurászás” mellett. A választási kampányidőszakban kialakult játszmák iskolapéldái az emberi természetnek.

Az átlagos polgárok életében is a legfőbb téma, hogy kiről, mit gondoljanak? Kinek van igaza? Kinek higgyenek? Az információ hiánya stresszt okoz, ezért mondhatni biológiai szükségletünk, hogy minél jobban megismerjük azokat az embereket, akikről úgy véljük, hatással lehetnek az életünkre.

A személyes kapcsolatokban az egyénnek általában van lehetősége, hogy megismerje a környezetében élőket, ennek ellenére legtöbbször mégsem tesz ezért erőfeszítéseket. Inkább megkérdezi az ismerősét, munkatársát, hogy ő mit gondol X.Y.‒ról. Természetesen olyan ismerősöket keres, akiktől megerősítést kaphat az alap benyomására. Magyarán egy megalapozatlan véleményt erősít meg egy (legtöbbször tudat alatt) választott hasonló véleménnyel és máris úgy tűnik, már ismeri az illetőt, joggal lehet véleménye róla.

A választási kampányban ránk zúduló információáradatból mindenki a saját álláspontjának megerősítését akarja kihallani. A helyzet annyiban torzabb, mint a fentebb írt személyes kapcsolat példában, hogy ebben az esetben nincs releváns lehetőség a polgármester jelölt, képviselő, párt stb. valódi megismerésére. Az, hogy a médián keresztül ki milyen minőségben és mennyiségben tud információkkal szolgálni a publikum felé csak pénz kérdése. Könnyű belátni, hogy ebben az egyenlőtlen információs katyvaszban stabil véleményt kialakítania egy átlag választópolgárnak ostobaság.

Ennek ellenére szomorúan tapasztalom, hogy ismerősök, munkatársak, barátok, sőt családtagok is, elvi kérdést csinálnak a választásokból és képesek vérre menő vitákat folytatni környezetükkel. Személyes tanácsom, hogy kerüljék az ilyen szituációkat! Nem érdemes kapcsolataikat veszélyes mértékben terhelni a választások miatt! Legyen mindenki magánügye, hogy kire teszi le a voksát és tartsuk tiszteletben a másik döntését.

ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali

Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com

Megtaláltok itt is (klikk)

   

Megosztás: