Terápiás üléseken gyakran megkérdezem az előttem ülő anyukákat/apukákat, hogy mit gondolnak, mi a legveszélyesebb a gyerekükre? A válaszok nagyon hasonlóan szoktak alakulni: drog, alkohol, cigi, rossz társaság stb.
Erre el szoktam mondani, hogy minden igyekezet ellenére a gyermek, serdülő, fiatal felnőtt, nagy valószínűséggel mindegyikkel fog találkozni az élete során, ezektől nem tudja megóvni. Viszont életbevágóan fontos lesz, hogy ezekről tudnak-e majd beszélni, egyáltalán elmondja-e a gyerek, hogy mi történik vele a nagyvilágban?!
Ha ebből indulunk ki a legveszélyesebb, ami történhet a gyermekünkkel, ha nem alakul ki az a szülő-gyermek bizalmi kommunikáció, ahol kifejezésre juthatnak az új érzések, tapasztalatok, félelmek, kíváncsiság.
Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de korántsem az! A legtöbb szülő érzelmileg infantilis
 |
és ha meg is próbálkozik valamelyikük a nagy beszélgetések bevezetésével, nagyon hamar elcseszi. Nincs meg az elméleti eszköztára és az érzelmi bevonódását se tudja a beszélgetés alá rendelni. A rossz hírem pedig, kedves szülők, hogy jó esetben csak maximum kétszer próbálkozhatnak!
A fiataloknak hatodik érzékük van arra, hogy levágják, ha egy felnőtt nem hiteles. Gondoljatok csak bele!
Ott ül velük szemben a mama és a papa, akik nagy valószínűséggel a saját életük főbb szerepeiben sem hitelesek és olyasvalamiről prédikálnak, amiről a saját életük vonatkozásában még megfogalmazni sem tudnak.
Vak vezetne, de nem fog, mert a gyerek ezt az első 10 másodpercben összerakja és ha illedelmes, csukott fülekkel végig hallgatja, ha nem, előveszi és nyomkodja közben a telefonját. Ezt követően hiába takarózik vele a szülő, hogy ő ezeket elmondta és mégis megtörtént a baj, valójában az ő felelőssége volt, hogy csak a csemetéje füléig jutottak el a szavai, de az eszéig nem.
A szülők azzal szoktak védekezni, hogy ők se tanulták meg a szüleiktől és különben is, hol lehet ezt megtanulni? Való igaz, sokan nem kapják meg az érzelmi felnőttség eléréséhez a kellő indulócsomagot, de ezt fel lehet ismerni a 20-as évek maximum második felében és akkor már az egyén felelőssége, hogy változtasson rajta. Az esetek pár százaléka jut el idáig… A legtöbben önkéntelenül továbbadják gyermeküknek és meglepődnek, amikor az utódjuknál visszaköszönnek a saját életük megoldatlan területei. Hiteltelen szülő, hogy is nevelhetne hiteles felnőttet a gyermekéből?!
Ma különösen nehéz dolga van a gyereküket nevelőknek. Úgy tűnik, semmire sincs idő. Legalább is teszünk róla, hogy ezt elhiggyük. Ennek a „szokásnak” az elsődleges áldozata a szeretteinkkel való őszinte beszélgetés lett…
 |
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com |
Megtaláltok itt is (klikk)
Megosztás: