Hédi Oláh
Hédi Oláh
2023-08-31
Azt mondják, annak lehet segíteni, aki saját maga akarja, és kéri. Amikor elmész egy szakemberhez, már akarsz fejlődni, változni. Tamásnál tenned is kell; feladatokat, eszközöket kapsz, alátámasztva logikus, jól érthető összefüggésekkel, magyarázatokkal. Nagyszerű! Szeretettel ajánlom!
Kata Szabó
Kata Szabó
2023-06-04
Féltem bele vágni egy terápiába, és nem is tudtam mire számítsak. Először egy steril és rideg környezetre számítottam.Ennek ellenére már a helyszín is nyugtató volt és emberi. Élettel teli, nem éreztem, hogy egy "rendelőben" vagyok. Ez a kellemes érzés Tamás személyében is ott van. Egy közvetlen, kedves, nagyon segítőkész embert ismerhettem meg. Bármikor fordulhattam terápián kívül is hozzá, ha valami fájt, ha valahol elakadtam. Mindig biztonságban éreztem magam, úgy érzem minden problémámban tudott segíteni. Hála neki máshogy tudok hozzá állni magamhoz, az emberekhez, az élethez. Nagyon jó technikákat tanultam meg, amivel sokkal könnyebben tudok problémákat megoldani. Szívből ajánlom mindenkinek!
Eszti Vörös
Eszti Vörös
2023-06-02
A rokonaim segítettek rátalalni Tamásra és nagyon hálás vagyok érte. Segített nekem egy nehéz időszakon és nem lehetek elég hálás érte! Bármi is volt ő mindig segített nekem. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Klaudia Gyöngyösi
Klaudia Gyöngyösi
2023-05-25
Egy évig dolgoztam Tamással, azóta pedig bárkinek tiszta szívből ajánlom. Tamás reményt és olyan eszközöket adott a kezembe, amit konkrétan életem végégig minden területen alkalmazni tudok. Ezek alkalmazása pedig apró, majd egyre nagyobb sikerekhez vezetett. A folyamat során pedig elkezdtem egyre jobban megismerni saját magam, vagy konkrétabban az emberi agy működését is. Megértettem az összefüggéseket az életem és a személyiségem között. Ezeket a részeket különösen szerettem, egyrészt érdekes volt, másrész elhessegette a tipikus "mi a baj velem" kérdéseket is a fejemből, ahogy fokozatosan megértettem, hogy adott dolgokra miért és hogyan reagálok úgy ahogy, vagy egy ember úgy általánosságban. Elképesztően jó szakembernek és embernek gondolom, a terápiás stílusa pedig szerintem nagyon egyedi (és a humora is). Azt éreztem, hogy tényleg törődik velem, szabadidejében is kereshettem a kérdéseimmel. Különösen ajánlom azoknak, akik tényleg szeretnék megtudni a problémáik okát - érthetően, részletesen és egyenesen a szemükbe akkor is, ha néha fáj az igazság.
Judit Tóth
Judit Tóth
2023-05-18
A férjemmel kommunikációs tréningre járunk Tamáshoz. Rengeteg hasznát vesszük mind az üzleti életben - a vállakozásunkból kifolyólag számos ügyféllel tartjuk napi szinten a kacsolatot - mind a privát életünkben. Sokat tanultunk magunkról, egymásról és más emberekről is. Gyakorlatias, lényegre törő, személyre szabott, konkrét problémákra konkrét megoldásokat kínáló üléseink vannak, ahol Tamás mindig őszintén és korrektül áll hozzánk. A férjem szerint amit mi eddig kaptunk, azt iskolában kéne tanítani.
Helga
Helga
2023-05-15
A legjobb döntésem volt Tamáshoz fordulni segítségért. Fél év kemény munkája után úgy érzem, hogy végre valaki megmutatta, merre találom a jó utat. Szavakkal nehéz kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok, úgyhogy mindent egybe sűrítve: köszönöm!

Átol Tamás – Kezdjen új életet a PEA terápiával!

Rám talál valaha az igazi szerelem? (videó)

Rám talál valaha az igazi szerelem? (videó)

Idő hiányában régen készítettem tartalmat. Időből most sem állok jobban de igyekszem a jövőben rövid témafeldolgozásokkal újra segíteni. Ha tetszett a videó, támogasd a munkámat...

A szakítások hónapja

A szakítások hónapja

A szakítások és a válókeresetek beadásának több mint 20 százaléka január hónapra esik. Az időzítés nem véletlen… Természetesen nem a szerencsétlen januárhoz köthető ennek az...

Az anyaság másik oldala

Az anyaság másik oldala

A gyerekvállalásról úgy szokás, vagy elfogadott beszélni, mintha olyan életesemény lenne, amiben a nő kiteljesedik és a párkapcsolat földön túli szeretet mámorában fürdik. A...

amiben segíthetek:

HA ELVESZTETTE AZ IRÁNYÍTÁST AZ ÉLETE FELETT

A szorongás, depresszió, és a szélsőséges hangulatzavarok hátterét sokszor nehéz a hagyományos „beszélgetős” technikával feltárni. A P.E.A. terápia során alkalmazott diganosztikai módszerek segítségével mérhetővé válik a pszichés torzulás, így célzottan lehet kezelni a szomatikus tüneteket kiváltó tényezőket.

HOZZA EGYENSÚLYBA AZ ÉLETÉT

Amivel hozzám fordulhat:

önértékelési problémák, krízishelyzetek (betegség, halál, szakítás feldolgozása), hűség/hűtlenség terhe, nyomasztó titkok, tabuk, önfejlesztés, serdülő tanácsadás.

PÁRKAPCSOLATI PROBLÉMÁK

Egy kapcsolat elhidegülése mögött összetett lelki folyamatok állnak, amiket szakember nélkül sokszor képtelenek átlátni a felek. A P.E.A. terápia hatékony segítség szexuális zavarokra, a nem szervi eredetű női/férfi impotenciára, valamint segít feléleszteni a „régi” tüzet a kapcsolatában.

ÉLVEZZE A LESZOKÁST A PEA TERÁPIÁVAL

A P.E.A. terápia a dohányos tükörneuronjait stimulálva egy önkéntelen fiziológiai válaszreakciót vált ki az agyban, azonnal megszűntetve a pszichés függést.

Kezdjen új életet szenvedés és cigaretta nélkül!
Az alap terápia 2 x 1,5 óra

COACH, HR

Tárgyalási-metakommunikációs készségfejlesztő tréningek, személyes tanácsadás. Szakvélemény készítése munkaerő kompetencia alapú kiválasztásához.

COACH, HR

Tárgyalási-metakommunikációs készségfejlesztő tréningek, személyes tanácsadás. Szakvélemény készítése munkaerő kompetencia alapú kiválasztásához.

„A szavak mindig hazudnak, a test soha.”

                                                                                                                                            /Átol Tamás/

A P.E.A. terápia kutatását támogatja a Simonyi BEDC

„…Nem hittem volna, hogy helyrehozható a szexuális életem a feleségemmel…”

István (47)

„.Biztos vagyok benne, hogy ilyen terápiát sehol sem csinálnak… megváltoztatta az életem”

Anna (42)

„… 23 évig dohányoztam és 4 terápia után letettem a cigit. Eszméletlen… Köszönöm.”

Marika (54)

Referenciák

Overtones Alapfokú Művészetoktatási Iskola

Ismerd meg a 25 éve működő Overtones Alapfokú Művészeti Iskolát, mely egyedülálló, gyermekközpontú, hangszeres zeneoktatási pedagógiai módszereivel minden lehetőséget megad, hogy a Te gyermeked is maximumot hozza ki magából a zenetanulás terén!

Harmann Professional Kft.

 Pécs, Szilva u. 1-3, 7632

Szőlősplast

Cégünk 1996-os megalapítása óta 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozásként működik. A folyamatos technológiai fejlesztéseknek köszönhetően mára egy minden igényt kielégítő, 2000 m2-es üzemcsarnokban, megújult gépparkkal gyártunk közel 3.000 tonna új és újrahasznosított fólia terméket pécsi telephelyünkön. Forgalmunk 1,3 milliárd forint, amelynek 40%-a exportból származik