A szakítások hónapja

A szakítások hónapja

A szakítások és a válókeresetek beadásának több mint 20 százaléka január hónapra esik. Az időzítés nem véletlen…

Természetesen nem a szerencsétlen januárhoz köthető ennek az életeseménynek a bekövetkezése, sokkal inkább az ember természetéből adódó gyávaság, halogatás, önámítás trióval magyarázható, hogy pont év elejére esik a döntés.

Ezek a kapcsolatok valószínűleg már hosszú hónapok, vagy évek óta döglődnek, azonban a hétköznapok teendőiben könnyű menedéket találni.

A párok tagjai naivan abban akarnak hinni, hogy pusztán az idő múlásával megoldódnak a problémák és újra – természetesen magától – fellobban a szerelem lángja közöttük.

Akik az időt múlatják és minden egyes jobb fázisban abban reménykednek, hogy „mostantól minden más lesz” és nem lesz újabb hullámvölgy, gyakorlatilag pazarolják az életüket.

November, december…

Az év végéhez közeledve sokan számot vetnek helyzetükkel. Ilyenkor egyre erősebben fogalmazódik meg bennük, hogy „szakítanom kellene”, és keresik a megfelelő alkalmat a bejelentésre. A gyáva emberek természetesen nem találnak alkalmat, de a küszöbön álló karácsonyban végül mentsvárra lelnek.

„Csak nem karácsonykor fogok szakítani vele!” – ezzel a gondolattal újabb halogatási indokot gyártanak és hogy az egész ne legyen színjáték, piszkálódó lelkiismeretük csillapítására drága ajándékokat vásárolnak a másiknak és azzal áltatják magukat, hogy a szeretet ünnepe talán újra összehozhatja őket.

A karácsony kapcsolatgyógyító ereje ugyanannyi, mint az időnek: SEMMI.

Sőt! A szokatlan mennyiségű egy légtérben töltött idő, a végeláthatatlan vendégáradat csak katalizátora lesz a robbanásig összegyűlt feszültségnek. A pár tagjai azon kapják magukat, hogy amit eddig a szőnyeg alá söpörtek, abban most lépten-nyomon mindenki megbotlik. Ráadásul a közösségi felületeket boldogság-cunamiként árasztják el az eljegyzős és karácsonyfával pózoló boldog párok, kontrasztba helyezve a kudarcot.

Így jutunk el addig, hogy a válás/szakítás technikai bekövetkezése január hónapra esik.

A „szakítanék”-tól a „rohadjál meg”-ig

A párkapcsolatok lezárásának nincs kultúrája. Ezalatt azt értem, hogy nem tanítják meg nekünk a szüleink, nem beszélnek róla az iskolában és a nevelő szerepét veszített média felületeken sem találkozunk vele. Többek között ennek tudható be, hogy az emberek zöme nem képes belátás alapon, békésen elválni egymástól. Helyette inkább kivéreztetik a kapcsolatot, hogy impulzív döntés születhessen.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a döntés egy lealjasodott veszekedéshez, tettlegességhez, lökdösődéshez, megcsaláshoz kötődik. Haragban, áldozatszerepben minden könnyebbnek tűnik. Terápiás tapasztalatom szerint, a rövid távon könnyebb, mindig hosszú távon lesz nehéz.

A jövőben ez a trend tovább pusztulhat. A Z generációs fiatalok között végzett kutatások egyértelműen igazolják, hogy a szakításaik fele(!) már nem személyesen történik. A leggyakrabban használt mód a szöveges üzenet valamelyik formája…

Összegzés

Azt vallom, hogy két ember, akik egykoron szerették egymást, tiszteljék meg a másikat és magukat azzal, hogy az erkölcseikhez(ha vannak) hűen szakítsanak. Válás és közös gyerek esetén mindenképpen ajánlatos lehet egy szakember bevonása, a sérülések minimalizálása érdekében. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy milyen okok vezettek a kapcsolat megromlásához. A tanulságok levonása nélkül nagy eséllyel megismétlődik a kudarc.

ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali

Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com

Megtaláltok itt is: (klikk)

   

Megosztás: