Az anyaság, mint életszerep az elmúlt 50 évben a nemek közötti egyenlőség előretörésének hátszelében gyors változáson ment keresztül.
A változás két szinten zajlik, egymással ellentétes irányban. Egyrészről a ránk zúduló külső ingerek hatására a nők fogamzóképességének kezdete 16-17 éves korról 12-13 éves korra tevődött át és ezzel ellentétes irányban a gyerekvállalás 18 éves korról 28-30 éves kor felé tolódik. A női test a szakorvosok szerint 18 éves korban lesz alkalmas a szülésre.
Ez az ambivalens távolodás lélektani szempontból számtalan problémát okoz, amit leginkább úgy lehetne összefoglalni, hogy nem az életkorhoz megfelelő motivációkat, fejlődési lépcsőket élnek meg a gyermekek, serdülők, fiatal felnőttek, majd a felnőttek.
Például a gyermekből hirtelen szexelő, alkoholizáló, bulikért hisztiző felnőttnek látszó gyermek lesz, aki pár év múlva átmenet és élettapasztalat nélkül nekiáll a húszas éveiben önmegvalósítani, ami korábban a negyvenes éveit taposó emberek kiváltsága volt.
Aki kimarad az lemarad? A szülők jogosan aggódnak.
Nem könnyű most anyának lenni és jó anyává válni sem
A kultúra – már ha ezt az elprostituálódott kapzsiságot annak lehet hívni ‒ szétzúzza a generációk közötti kapcsolatokat és a hagyományos családmodellt. A házasságok fele válással végződik, a megmaradó párkapcsolatok 90 százalékában csak egymás mellett élnek. Egy fizetésből megélni, gyarapodni még mindig nagyon utópisztikus.
Szörnyű látnom, hogy az anyák sokszor egyedül maradnak, vagy túl nagy kompromisszumot vállalva, feláldozódnak ebben a szerepben. A boldogtalan, megtört anya látványa egy életre beleég a lány gyermek tudatába és nem lesz az az állami ösztönzés, amiért később gyereket vállalna. Sokkal könnyebb élvezeteket kínál a tömegmédia, így az anyaság helyett ”fogyasztó” nő lesz. Így generálja magát ez a folyamat…
| A Gyerekvállalás – Áldás vagy börtön? – című bejegyzésemben (katt a címre) bővebben olvashatsz, hogy sokan miért szoronganak attól, hogy az anyaság miatt lemaradnak valamiről. |
Amit leírtam nem általános érvényű, inkább egy tendencia, amit a modern életünk hozott. Vérre menő vitákat lehetne folytatni, hogy
Ha a túlnépesedést vesszük alapul igen, ha a migrációt, akkor nem, ha az emberi kapcsolatokat vizsgáljuk nem, ha a pszichés fejlődést nézzük szintén nem és még sorolhatnám, de nem teszem, mert a gyerekvállalás minden nő saját döntése. Én továbbra is tisztelem azokat a nőket, akik felelősségteljesen készülnek az anyaságra és gyermeket szülnek. Tisztelem a bátorságukat, az erejüket és a világunkba vetett hitüket…
 |
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com
|
Megtaláltok itt is (klikk)
Megosztás:
Az elmúlt két hétben rengeteg kétségbeesett levelet kaptam anyukáktól, akik nem tudják, hogy mit kezdjenek a gyerekükkel. Sajnos nincs lehetőségem minden levélre válaszolni és amúgy is az a meglátásom, hogy minden eset valamilyen formában egyedi, a nevelési tanácsokat sem lehet uniformizálni.
Természetesen a levélírók nem azzal a beismeréssel kerestek meg, hogy elveszítették a kontrollt és mit csinálhatnak rosszul, helyette inkább a gyermek elviselhetetlen magatartásformáit emelték ki:
- „nem hagy nyugton”
- „nem tudok senki mással beszélni, mert mindig közbeszól és vele kell foglalkoznom”
- „még tévézni sem tudok”
- „folyton veszekszünk”
- „nem fogad szót”
… folytathatnám a panaszáradatot, amik igazából nem köthetőek az önként vállalt karanténhoz. Hiszen nem a szülő-gyermek közötti kapcsolat változott, csupán az együtt töltött idő miatt jöttek elő azok a már meglévő problémák, amik a hétköznapok őrületében különböző mismásolós trükkökkel eddig a szőnyeg alá voltak söpörve.
A felelősség
A gyermek ugyanis reaktív, ami annyit jelent, hogy nem ő született nyughatatlannak, tiszteletlennek, szófogadatlannak, félősnek, agresszívnek stb. , hanem a viselkedésével reagál a környezetére (legtöbbször szülő(k) által teremtett környezetről van szó).
„Ez a legveszélyesebb a gyermekedre”(link) című bejegyzésemben írtam már arról, hogy mennyire fontos a szülő-gyermek közötti bizalmi kommunikáció kialakítása és a hitelesség. Azoknál a családoknál, ahol ezek rendben vannak, nem jelentenek problémát az egész napos együttlétek.
Ahol ezekben hiányosságok vannak, ott a szülők ‒ a jelenlegi helyzetben‒ évekre veszíthetik el a kontrollt.
Mondok egy egyszerű példát:
Ha eddig anyuka feltételekhez és időhatárokhoz kötötte a tévé és mobil használatot a gyermekénél, de most unalmában egész nap Szulejmán-maratont tart és közben mobilon chatel a barátnőivel, azzal azt az egyszerű üzenetet égeti bele a gyermeke fejébe, hogy „látod, anyu se tud huzamosabb ideig mit kezdeni magával és értelmes dolgokkal lekötni magát, marad a tévé és a mobilozás, lehetőleg egyszerre”.
Pár hónap után ugyanez a szülő értetlenül fogadja, hogy miért nem akar olvasni a csemetéje, ha unatkozik…
Hogy a témánál maradjak, a másik tipikus eshetőség a ”mindent szabad”
Rengeteg szülőnél tapasztalom, hogy a konfliktus elkerülése érdekében mindent ráhagynak a gyerekre. Egész nap játszanak vele (mert a gyerek kéri), folyamatosan lehet édességet, csipszet enni a kicsinek (amíg eszik, addig is nyugton hagy mindenkit), folyamatosan nyomhatja a mobilt, nézheti a meséket (addig felszabadul a szülő) stb.
Csak a felszínét érintettem a témának, de így is látszik, hogy mérhetetlen károkat lehet okozni a rossz nevelési stratégiával. Annyit tudnék általánosságban tanácsolni a szülőknek, hogy figyeljenek oda a felmerülő problémákra és vegyék komolyan őket!
Nyilván nekünk, felnőtteknek is kihívást jelent a járvány miatt kialakult új helyzet, de a már meglévő családon belüli szabályokat, ritmust szigorúan tartani kell, mert a hitelesség alapja a konstans mintaadás. Legyen meg a napi feladat, legyen meg a közös munka és az ezért járó jutalom. Ebben a körforgásban könnyebb rendet tartani, sőt, ha valaki igazán jól csinálja, az együtt töltött hetek alatt szorosabb és harmonikusabb lesz a kapcsolata a gyermekével, mint korábban…
|
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com
|
Megtaláltok itt is (klikk)
Megosztás:
Megjelenése óta figyelem, hogyan reagálnak az emberek a terjedő új koronavírusra. A járványnál gyorsabban terjedő félelem megmutatja az emberek igazi arcát.
Hiszen mit is látunk?
Az eddig sziklaerősnek látszó szomszéd férfi vécépapír és konzervhegyeket görget a hipermarket parkolójában… mellette egy nyugdíjas néni igyekszik bejutni az üzletbe az unokájával mindenféle védőfelszerelés nélkül… a vevőpultnál maszkos alkalmazottak sürögnek, akik csak akkor veszik le a maszkjukat, ha valakivel beszélgetnek…
Kaotikus látvány
Ilyen értelemben teljesen jogosak azok a szigorú állami intézkedések (pl. Olaszországban), melyekkel korlátozzák az emberek mozgását, de ezzel gazdasági válság is kezdődött. A részvény- és árupiac a pánikban beszakadt és gyakorlatilag elveszítette az értéke felét.
Mit hoz ki belőlünk a káosz?
Védőfelszerelés, vagy épp megrendelés hiányában sorra zárnak be a nagyobb üzemek. Az aktív korú lakosság „maradjon otthon és élvezze a közös időt a családjával” – hangzik el a felhívás, de egy átlag magyar ember tartalékai csupán egy hónapra elegendőek…Sokszor találkozom a neten mindenféle javaslattal, hogy az otthonmaradás összehozza majd az embereket. Sőt! Fel is szólítanak minket, hogy most aztán szeressük egymást! Létezik ilyen?!
Persze, hogy nem…
Akik eddig nem szerették eléggé a másikat, vagy nem érezték jól magukat a szeretteik körében, azok nem most fogják ezeket elkezdeni. A félelem és a bizonytalanság amúgy is próbára teszi az ember jellemét. Megmutatja, hogy ki, milyen ember valójában… Akár saját magunkról is sok mindent megtudhatunk a következő kérdések őszinte megválaszolásával:
- tudsz következetesen higiéniát tartani?
- a védőfelszereléseket mindig használod, ha kilépsz az utcára?
- gondoskodsz az idősebb szeretteidről?
- tudsz takarékoskodni, ha bizonytalan a bevételed?
- képes vagy radikális és ésszerű döntéseket hozni a családod érdekében?
- meg tudod őrizni nyugalmadat és higgadtan tudsz viselkedni vészhelyzetben is?
- képes vagy harmóniában élni a szeretteiddel válságban is?
és még folytathatnám… Jó lenne, ha mindenki igennel tudna válaszolni a fenti kérdésekre, de a szomorú valóság az, hogy a többség csak ideális körülmények között tud valamilyen formában ”ember” maradni, éppen ezért jobban félek a tömeg reakciójától válság időszakban, mint magától a koronavírustól. Utóbbitól könnyen megóvhatom a szeretteimet, de a tömeg irányíthatatlan.
A koronavírus a 2020-as év intő jele arra vonatkozóan, hogy hiába a csillogó modern körítés, továbbra is a természeti rendszer apró részei vagyunk. Törékenyek, múlandóak… és mint a legtöbb betegség, ami el tud venni tőlünk valamit (amit addig természetesnek hittünk), alkalmas arra, hogy átértékeljük, milyen gondolatokkal, érzésekkel érdemes megtölteni egy-egy napunkat, kik és mik az igazán fontosak számunkra. Ha a nagyszüleim történeteire gondolok, akik túléltek egy világháborút, az 56-os forradalmat, és egy szovjet megszállást, úgy hiszem, egyszerűbben, szerényebben kéne élnünk…
|
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com
|
Megtaláltok itt is (klikk)
Megosztás:
Terjed a pánik Magyarországon a koronavírus miatt. Az ember, akár a legtöbb élőlény, azonnaliságra van programozva, így egy olyan betegség, amit azonnal el lehet kapni és veszélyezteti az egészségünket, mindig nagyobb riadalmat tud kiváltani, mint egy jövőbeni fenyegetés.
Így van ez a cigarettával, drogokkal, alkohollal is… Évekig lehet használni őket anélkül, hogy szembetűnő károk látszanának a szervezeten. Majd tíz, húsz év múlva, de hol van az még… Éppen ezért nem veszi senki sem komolyan. Az elhúzódó krónikus stressz ugyanilyen lassú gyilkos. A mindennapokban elviselhetőnek látszik, pusztító hatását évek alatt fejti ki. Mint a vízcsepp, ami csak gyűlik…
Egyre több a fiatal
Hatását az eltelt idő és a stresszor (stresszt kiváltó hatás) intenzitásának a szorzata határozza meg. A tünetek senkit sem kímélnek, már pár éves korban megjelenhetnek és kezeletlenül csak erősödnek. A legfrissebb kutatások szerint drasztikusan emelkedtek a krónikus stressztől szenvedő serdülők száma is. Egyes becslések szerint majdnem minden második fiatalt érinthet a probléma!
A tünettől a betegségig
A leginkább veszélyeztetett korosztály a 35-55 évesek, mivel a krónikus stressz által kiváltott tünetek általában itt válnak olyan mértékűvé, hogy az érintett életét közvetlenül fenyegetik, akadályozhatják a munkavégzést és nagyban lerontják az életminőséget is. Ennek az oka, hogy az epigenetikus – köznyelvben, amire hajlamosak vagyunk, örököltünk – betegségeket ilyenkor hívja elő a krónikus stressz.
A kezdeti tünet utalhat arra a szervrendszerre, amely évekkel később komolyabban károsodhat. Például akinél magas vérnyomást okoz a stressz, nagy valószínűséggel szív és érrendszeri problémákat fog előhozni a krónikus stressz, aki emésztési problémákkal küzd, ott epigenetikusan kódolva lehet fekély, rák, bélgyulladás stb. Széles a paletta, de mindenki informálódhat a közvetlen rokoni kapcsolataiban és tarthat önvizsgálatot is, hogy kiderítse, melyik szervrendszere reagál érzékenyebben, amikor valamilyen pszichés terhelés éri.
Nézzük a leggyakoribb, krónikus stresszre utaló tüneteket, betegségeket:
- bőr öregedése, ekcéma
- alvásproblémák
- feszült, szorongó állapot
- tenziós fejfájás
- emésztési problémák (puffadás, hasfájás, hasmenés stb.)
- szív és érrendszeri panaszok
- hangulatingadozások
- különös érzékenység a fertőzésekre
- testsúly változása fel, le
- szexuális zavarok
- és a rák minden formája
Ha jól megnézzük a listát, könnyen beláthatjuk, hogy a legtöbb problémára kész iparág épült és 10-ből 9 embert érint. Szedhetünk gyógyszert puffadásra, szorongásra, alvásproblémákra, szexuális zavarokra gyakorlatilag mindenre, de ezek csak tüneti kezelések! Az azonnaliságra törekvő embereknek ez pont arra jó, hogy ne kelljen komolyabban foglalkozni a kiváltó tényezőkkel, de pont, hogy ezzel teszik hosszú távon komolyabbá a kockázatot!
Terápiás munkával be lehet azonosítani a kiváltó tényezőket és utána már hatékony technikák állnak rendelkezésre, hogy meg is szüntessük őket. Ez idő és energiaigényes folyamat. Nem hiába használom a munka szót, hiszen a páciensnek is meg kell dolgoznia a teljes gyógyulásért. Nincs pirula, nincs instant megoldás. Ezért veszik rá nehezen magukat az emberek és inkább valami csodamegoldást keresnek. A csodát hirdetők hazudnak!
Hogyan jutottunk idáig?
A megváltozott ”modern” életünket okolhatjuk a sok betegségért és szenvedésért. Úgy látom, egyre jobban távolodunk önmagunktól, a biológiai hús-vér testünktől és valami fantáziavilágban éljük le az életünket. Jó lenne olyan irányzat a jövőben, ami visszatereli a figyelmet a belső világunkra és lassít annyira a mindennapok ritmusán, hogy ne szaladjon el mellettünk az élet észrevétlenül…
|
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com
|
Megtaláltok itt is (klikk)
Megosztás:
Terápiás üléseken gyakran megkérdezem az előttem ülő anyukákat/apukákat, hogy mit gondolnak, mi a legveszélyesebb a gyerekükre? A válaszok nagyon hasonlóan szoktak alakulni: drog, alkohol, cigi, rossz társaság stb.
Erre el szoktam mondani, hogy minden igyekezet ellenére a gyermek, serdülő, fiatal felnőtt, nagy valószínűséggel mindegyikkel fog találkozni az élete során, ezektől nem tudja megóvni. Viszont életbevágóan fontos lesz, hogy ezekről tudnak-e majd beszélni, egyáltalán elmondja-e a gyerek, hogy mi történik vele a nagyvilágban?!
Ha ebből indulunk ki a legveszélyesebb, ami történhet a gyermekünkkel, ha nem alakul ki az a szülő-gyermek bizalmi kommunikáció, ahol kifejezésre juthatnak az új érzések, tapasztalatok, félelmek, kíváncsiság.
Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de korántsem az! A legtöbb szülő érzelmileg infantilis
és ha meg is próbálkozik valamelyikük a nagy beszélgetések bevezetésével, nagyon hamar elcseszi. Nincs meg az elméleti eszköztára és az érzelmi bevonódását se tudja a beszélgetés alá rendelni. A rossz hírem pedig, kedves szülők, hogy jó esetben csak maximum kétszer próbálkozhatnak!
A fiataloknak hatodik érzékük van arra, hogy levágják, ha egy felnőtt nem hiteles. Gondoljatok csak bele!
Ott ül velük szemben a mama és a papa, akik nagy valószínűséggel a saját életük főbb szerepeiben sem hitelesek és olyasvalamiről prédikálnak, amiről a saját életük vonatkozásában még megfogalmazni sem tudnak.
Vak vezetne, de nem fog, mert a gyerek ezt az első 10 másodpercben összerakja és ha illedelmes, csukott fülekkel végig hallgatja, ha nem, előveszi és nyomkodja közben a telefonját. Ezt követően hiába takarózik vele a szülő, hogy ő ezeket elmondta és mégis megtörtént a baj, valójában az ő felelőssége volt, hogy csak a csemetéje füléig jutottak el a szavai, de az eszéig nem.
A szülők azzal szoktak védekezni, hogy ők se tanulták meg a szüleiktől és különben is, hol lehet ezt megtanulni? Való igaz, sokan nem kapják meg az érzelmi felnőttség eléréséhez a kellő indulócsomagot, de ezt fel lehet ismerni a 20-as évek maximum második felében és akkor már az egyén felelőssége, hogy változtasson rajta. Az esetek pár százaléka jut el idáig… A legtöbben önkéntelenül továbbadják gyermeküknek és meglepődnek, amikor az utódjuknál visszaköszönnek a saját életük megoldatlan területei. Hiteltelen szülő, hogy is nevelhetne hiteles felnőttet a gyermekéből?!
Ma különösen nehéz dolga van a gyereküket nevelőknek. Úgy tűnik, semmire sincs idő. Legalább is teszünk róla, hogy ezt elhiggyük. Ennek a „szokásnak” az elsődleges áldozata a szeretteinkkel való őszinte beszélgetés lett…
|
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com
|
Megtaláltok itt is (klikk)
Megosztás:
Koronavírus, ausztráliai tűzvész, globális felmelegedés, Norbi… úgy tűnik, minden hétre jut valami szorongást keltő esemény.
A félelem mindig racionális kockázatot jelentő, tisztán meghatározható veszélyforrástól való belső tartózkodás, míg a szorongás nem meghatározható és/vagy nem is racionális az adott helyzetben. Példákon keresztül egyszerűbb: ha bemászok egy medve barlangjába, félni fogok a sötétben, de ha otthon a szobában fenyegetve érzem magam villanyoltás után, az már szorongás. A félelemre szükségünk van az életben maradáshoz, de a szorongásra nincs szükségünk, mivel nincs hasznos funkciója, és közben jelentősen rontja az életminőséget és további testi tüneteket is okoz (emésztési problémák, alvászavar, szexuális problémák, magas vérnyomás stb.).
Ez így egyszerűnek hangzik, de a valóságban komoly gondot okozhat a kettő szétválasztása, mivel a szorongás érzése épp annyira valóságos tud lenni, mint a félelemé. Miközben záporoznak ránk a hírek, nagyon nehéz meghatározni, hogy egészséges-e, amit érzünk. Carl Jung a XX. század úttörő pszichiátere egy konferencián felvetette, hogy nem az egyén patológiája az, ha nem érzi jól magát egy fenyegető környezetben. Magyarán, ha kitör a gazdasági válság és sorra zárnak be az üzemek, akkor joggal érzem fenyegetve magamat és nem szorulok kezelésre. Úgy tűnik, a jelenünkben is vannak ilyen események…
A héten legalább 5 páciensem fejezte ki aggodalmát valamilyen globális hatás miatt, de a koronavírus volt a sláger. Idehaza influenzavírus terjed, ami a szakértők szerint veszélyesebb, gyilkosabb (csak a hatáskeltés miatt használom ezt a szót), de mi mégis jobban tartunk a koronavírus miatt. Evidens, hiszen filmekből visszaköszönő teljes védőruhás jelenetekbe botlunk az információs csatornákon, miközben a hazai influenzavírus miatt még egy egyszerű maszkot sem jutna eszünkbe viselni. Furcsa képzavar alakul ki ezért a fejünkben és úgy érezzük, nem áll rendelkezésünkre elég információ, hogy felmérjük a helyzetet. A számok szerint nem olyan veszélyes a koronavírus, de képek alapján közeleg a világvége.
A képek alapján nehéz elhinni, hogy az influenza veszélyesebb.
Tegnap találkoztam egy idősebb szomszédommal, aki az egészről semmit se tudott. Nem néz tévét, nincs okostelefonja és vidáman mesélt a frissen kölcsönzött bűnügyi regényéről, amit előző este olvasott ki. Boldog tudatlanság! Gyakorlatilag ugyanabban a világban élünk, de ő nem tette ki magát az elmúlt hetekben megégett koaláknak, nem húzta fel magát Norbi szorongást keltő marketingbombáján és nem aggódik a Kínából érkező új fertőzés miatt.
Tudom, szélsőséges példa, de én egy pillanatig irigyeltem a komát. Kutatóként nem tudnék úgy élni, hogy nem követem a világ eseményeit, de be kell látnom, nagyon nehéz „egészséges” szinten tartani az elménket érő impulzusokat. Elég, ha rákattintunk egy cikkre és az érdeklődésünket figyelő alattomos algoritmusok a közeljövőben elhalmoznak hasonló tartalmakkal, hirdetésekkel. Könnyen a saját világunk börtönébe kerülünk: olyannak látjuk a világot, amilyennek úgymond látni „szeretnénk”.
Ez könnyen patológiás állapotot hoz létre. Az egészséges félelem átalakul kínzó szorongássá. A szorongásra való hajlam azonban legtöbbször mélyebben gyökerezik. Meg nem oldott krízis(ek), traumák a közelmúltból, vagy akár évtizedek távlatából is, szorongásként törnek a felszínre a jelenben. Ebből következik, hogy például egy 42 éves nő, akinek egérfóbiája,
vagy épp a betegségektől szorong, valójában meg nem oldott lelki problémá(k)tól szenved és a szorongás csak tünete ennek. A terápiás üléseken utána lehet menni a kiváltó eseménynek, ezáltal a szorongás magától megszűnik.
Ettől függetlenül szükségesnek látom a minket érő hatások tudatos csökkentését. Nem tudja az elménk a világ katasztrófáit kezelni és nem is kell ezt elvárnunk tőle. Élményfeldolgozó képességünk messze le van maradva a technika fejlődésétől. Ha a hírforrások erős szorongást váltanak ki benned, kisebb szünetekre vágd el magad a tévétől, és/vagy az internetes portáloktól. Ha azt tapasztalod, hogy az elméd mindig keres valamit, ami miatt aggódhat, szoronghat, érdemes szakemberhez fordulni, mert magától ez az állapot nem szűnik meg, csak legfeljebb témát vált.
|
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Időpont kérése: +36-70-517-5722, atoltamas@gmail.com
|
Megtaláltok itt is (klikk)
Megosztás:
3 / 8 oldal«12345...»Utolsó »
