Unom már a Norbi témát, de nehéz elmenni szó nélkül a tömegpszichológiai hatása mellett. Amit csinált, egyszerre volt gyalázatos és zseniális. A követőinek száma alig csökkent, néhány hét elteltével pedig a többség fejében csak a félelem marad, amit ő „hivatástudatából” eredő jószándékkal mélyen beültetett:
Le kell fogynom, mert nem vagyok/leszek elég jó és elhagynak…
Megnéztem a Norbival készült interjút, hogy láthassam a témához kapcsolódó valódi érzelmeit. Szeretem összevetni a verbális (szóbeli) tartalmat azzal, ahogy mondja az alany. A testünk legtöbbször többet elárul rólunk, mint a szavaink.
A beszélgetést zárt testhelyzetben kezdik a felek. Szentesi Éva egy műmosollyal köszönti Norbit, amit az elfojtott harag-undor mikrokifejezésével zár. Az álla megfeszül, orrlyuka kitágul, tekintetével elfordul. Egyértelmű, mit érez Norbi iránt.
Érkezik az első kérdés Norbihoz: „Ez nem egy termékreklám volt?”
A direkt kérdések általában őszinte testi reakciót váltanak ki. Norbi összefont ujjak helyzetből az öklét a tenyerébe csapja. Ez rejtett indulatot mutat. A felvételen látszik, hogy az öklét takaró ujjai meg-megfeszülnek. Nagyon ideges.
Természetesen a válasz nem, de utána viszont pont az ellenkezőjéről beszél:
„egy tudatos, megtervezett pr bomba volt…”
A 20 perces interjú további részében Norbi hivatástudattal igazolja állításait, mintha arról akarna meggyőzni, hogy igazából ő jót akar nekünk csak annyira alacsony az ingerküszöbünk, hogy ezért kellett ezzel a módszerrel belemásznia az egónkba. Mindezt maga elé tett kézzel és rejtett ököl testtartásban teszi.
Korábbi YouTube videós elemzéseimben (katt ide) mindig felvetődik kérdésként a hozzászólásokban, hogy mennyire megbízhatóak ezek a nonverbális jelzések. Most is szemezgettem Norbi korábbi interjúiból és megállapítottam, hogy egyáltalán nem jellemző rá a zárt testhelyzet és a rejtett ököl. Így a megszokás kizárva.
Norbi beszólás és ami mögötte van
Azzal kezdeném, hogy Norbi egy üzletember. Lehet, hogy egykor valóban hivatása volt, hogy embereket lefogyasszon, de ma már nem ez motiválja. Ha ez motiválná, akkor másképpen fogalmazott volna és az interjúban is nyitott testtartásban bizonygatta volna a jó szándékát. Az sem elképzelhetetlen, hogy ő sem ért egyet azzal, amit csinált, de a profit növelése érdekében bevállalta. Lelke rajta, de én úgy gondolom, hogy ezzel több ezer emberben kárt okozott.
A félelemkeltés a testképpel kapcsolatos elégedetlenség kezelésében a lehető legrosszabb irány. Terápiás tapasztalatom, hogy félelemből, önutálatból indított diéta és/vagy testmozgás csak néhány hétig/hónapig tart. Ezalatt persze vásárolnak az emberek, hogy könnyítsék a dolgukat, növeljék az eredményt, és amikor végül kudarcot vallanak, jönnek a Norbi-féle fogyiguruk, akik lerendezik a dolgot azzal, hogy nyomjad keményebben. Valójában a becsapott vásárló tömeg fordítva ül a lovon.
Fordítva a lovon nem jók az esélyek…
Csak önszeretettel lehet életmóddal kapcsolatos változásokat tervezni, esetünkben lefogyni. Ha ez nincs meg, teljesen felesleges elkezdeni, mert a kudarctól csak tovább csökken az egyén önbecsülése. Erről bővebben beszéltem „Ezért nem sikerül lefogynod” című YouTube videómban. A javaslatom, hogy kerüljétek az olyan felületeket, melyek látogatása félelmet, szorongást okoz. Ne feledjétek, hogy a fizikai teljesítőképességeink kihasználásához, céljaink eléréséhez az út mindig a fejünkben kezdődik…
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
„Megéri megházasodni?” (link) című blogbejegyzésemre rengeteg levelet kaptam Tőletek, amelyek leginkább arra irányultak, hogy honnan lehet tudni, hogy egy kapcsolatot már le kellene zárni.
A kérdés nem egyszerű és külön érdekesség, hogy a levélírók a kérdés mellé számtalan példát soroltak fel arra vonatkozóan, hogy az ő kapcsolatuk miért „szar”. Nem hiszem, hogy X év kapcsolatban töltött időből kiragadott ismétlődő megoldatlan konfliktusra érdemi tanácsot lehetne adni. Ha valaki ebben hisz, akkor a legegyszerűbb, ha a barátnőjéhez/barátjához intézi a kérdést, mert ők nagy valószínűséggel – legtöbbször egyértelműen elfogultan – ilyeneket fognak mondani:
„Ja hát, ha ilyen szemét a Zoli, akkor hagyd ott a francba!”
„Tényleg nem akar veled szexelni? Hülye vagy, hogy ezt hagyod!”
„Nem lát már szépnek?! Tedd féltékennyé!”
Sorolhatnám még oldalakon keresztül az ezekhez hasonló okosságokat, de értelmetlen. Az ismerős képtelen lesz teljesen objektíven szemlélni a helyzetet, nem tudja megtalálni az ok-okozati összefüggéseket, diszkrécióból finomkodik felvetni az egyén felelősségét és ezek nélkül az érintett, hogy fog tanulni a helyzetből és végső soron helyesen dönteni?!
Persze, hogy sehogy…
A terápiás munka során két részről szoktam megközelíteni az ilyen élethelyzeteket. Először azokat a „tüneteket” szoktam feltárni, amik egyértelműen mutatják, ha egy kapcsolat haldoklik. A legfontosabbak:
elégtelen, felszínes kommunikáció a felek között
tisztelet hiánya
ismétlődő konfliktusok
közös célok hiánya
szexuális élet hanyatlása
Ezt követően egy általam kidolgozott, jól bevált módszer segítségével végigvezetem a páciensemet a saját kapcsolatában és önmagában. Mire a végére érünk a közös munkának már sokkal világosabb a hozzám forduló fél számára, hogy mi, miért történt vele az elmúlt időszakban. Ez visszaadja a kontroll érzését és megszünteti az egyik legerősebb krónikus stresszt okozó szociális stresszort
Nem hiszek a pár perces csodákban… Ahhoz, hogy valaki egy, az életét meghatározó döntést meghozzon, szembe kell néznie önmaga gyengeségeivel. Ez nagyon fájdalmas terápiás munka és sokan gyávák hozzá, hogy érdemben végigcsinálják. Emberi tulajdonságunk, hogy a legkisebb energiabefektetéssel akarunk minden jót megkapni az életben. A párkapcsolat megmentésében, fejlesztésében, lezárásában ez a hozzáállás biztosan nem fog működni…
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Nem tudok szó nélkül elmenni a hónapok óta tartó ausztráliai tűzvész mellett. Már csak azért sem, mert egyre több páciensem szorong a klímaváltozástól. Valódi ez a veszély? Sose felejtem el 2003-ban egy neves geológus professzor nyíltan hirdette, hogy az egész globális felmelegedés csak népijesztgetés. Idióta… A következő tizenöt évben sorra döntöttük a száz éves melegrekordokat. Hogyan tévedhetett ekkorát?!
Ha az életeket számokban nézzük, s hiszünk benne, hogy egy állat élete ér annyit, mint egy emberé, akkor láthatjuk igazán az ausztráliai tragédia nagyságát.
Az emberi gondolkodásban az a legnagyobb probléma, hogy nem tudunk jövő időben gondolkodni. Ha valamilyen cselekvésnek nincs azonnali hatása, az elmismásolható. Vegyük például a dohányzást. Mindenki tudja, hogy káros. Évente közel tízezer ember hal meg Magyarországon csak tüdőrákban. De mi történik, ha valaki elszív egy szál cigit, meghal? Nem történik semmi… egy hónapja szívja semmi, egy éve semmi… és már nem tudja kellően komolyan venni a kockázatokat. Valahogy így történt/történik ez a globális felmelegedéssel is. Halogatjuk a döntéshozást. Mindenki.
A kapitalizmust ugyanaz az emberi motiváció hajtja, mint amiért kitört a második világháború. Ez a kapzsiság. A jóléti országokban ez a tárgyak felhalmozásában jelenik meg. Minden a kényelmünket szolgálja. Beoltottak minket elégedetlenséggel. Példának okán ezért van, hogy a család hitelt vesz fel új autóra, mert kell, hogy apuka el tudjon vele járni 2 km-re található munkahelyére, majd utána anyuka bevásároljon vele a multinál, ami 500 méterre van a házuktól. Kell persze… no és minden használati tárgyunk, ami régen szinte örökös volt; most a cipőtől a telefonig két, maximum három évet bír, szétmegy, vagy kimegy a divatból és kuka. Mértéktelen pazarlás, amit csak központilag lehetne szabályozni, de ki fogja ezt megtenni? Mindenkit csak a jelen gazdasági mutatója érdekel, aminek persze mindig emelkednie kell. Ha az amerikai gazdasági jelentések stagnálásról adnak számot, a tőzsdén rögtön kitör a pánik.
Az emberiség nem érett meg a fejlődés fenntartására sem. Nem technikailag, hanem pszichésen. Úgy látom, hogy a globális környezeti katasztrófákra is csak reaktívan reagálunk. Amiről a közvélemény tud és sajnál, ott lesz valami. De ne legyünk már ennyire naivak! A Földközi-tenger élővilágát már a 80-as években kinyírtuk, az ausztráliai nagy korallzátony 80%-a is romokban van, csak épp a halak és a rákok sikítását senki sem hallja. Vagy ott vannak a környezeti változásokra legérzékenyebb gerincesek: a kétéltűek. Találkoztatok már olyannal, aki gyűjtést szervezett a békáknak?! Pedig a tápláléklánc kihagyhatatlan szereplői és a békafajok közel 50%-a kihalás szélén áll! A békáknak az a bűnük, hogy mi nem látjuk aranyosnak, szépnek őket. De azért gyűjtsünk gyorsan a megégett koaláknak, mert ők olyan cukik, holnap meg majd a jegesmedvéket mentjük meg… Képmutatás és a lelkiismeretünk foltozgatása… hiszen másnap mindenki folytatja a pazarlást: beül az autójába, mert fázik gyalog menni, lecseréli a telefonját, mert kijött az újabb széria, nejlonzacskót kér a boltban, mert nem fog kosarat cipelni, stb.
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali
Nagyszüleink korában még a kérdés is sértő lett volna, mert a házasságkötés az életút egyik legfontosabb momentuma volt. Röpke fél évszázad alatt minden megváltozott…
Nem szeretnék senkit KSH adatokkal untatni, egyszerűen könyveljük el, hogy az 50-es évek óta hullámokban, de folyamatosan csökken a házasságkötések száma és nő az egy házasságra eső válások száma. Az állami támogatások átmenetileg javíthatnak a statisztikán, de attól még a felek fejében nem fog változni semmi. Alapjaiban vérzik a házasság intézménye: a férfiak és a nők egyre kevésbé akarnak elköteleződni.
Az elköteleződéssel kéz a kézben a családalapítás is kitolódott. Már senki sem lepődik meg azon, hogy a nők 30 felett szülnek, ha szülnek. És még csak nem is ezzel van a baj! Én úgy látom, hogy a társas kapcsolatok haláltusájának vagyunk szemtanúi!
Korábbi YouTube videómban (link) már kifejtettem, hogy mire van szükség a boldog párkapcsolathoz. Elsősorban az érzelmi, értelmi érettséget emeltem ki, – a párkapcsolatok maximum 5-10%-ban van jelen – mert pont ez szükséges ahhoz, hogy egy ember uralma alatt tudja tartani az ösztöneit, vágyait, indulatát. Azokat a tényezőket, amelyek kontrollálatlanul a legnagyobb gyilkosai lehetnek minden emberi kapcsolatnak.
Nem könnyű feladat egy olyan világban, ahol minden a vágykeltésről szól. Hajtjuk az élvezeteket. Szépet, gyönyört, mámort, újat, mindent, de azonnal! Ebben a kapcsolatok csak béklyónak tűnnek.
A modern ember beleszeretett önmagába és féltékenyen gyilkolja, marja el maga mellől a partnerét. A másik fél már nem ember, csak egy eszköz, ami ha unalmassá, bosszantóvá válik, gyorsan meg kell tőle szabadulni. Persze váljanak el, de közben gyerekek is születtek! Nagyon kevesen tudják kommunikálni a gyereknek a „miért”-et. Ahhoz ugyanis szintén érzelmi, értelmi érettség kell (ami hiányában választott rossz partnert és ami hiányában nem is tudott boldog lenni, fejlődni a párkapcsolatában…) és a gyerek sérül.
Az ember végső soron társas lény és így alakul ki az ördögi kör. Vágyna arra, hogy ne legyen egyedül, de képtelen az együttlétre. A pillanatnyi örömökért, feláldozza a hosszú távú örömforrásokat és az empátiát nélkülöző kihasználásban, elveszik minden bizalma. Ha így folytatjuk, minden bizonnyal az önzés, a magány és bizalmatlanság évtizedei következnek.
Összegzés
A görög mitológiában ismert egy történet: Narkisszosz egy nagyon helyes ifjú volt, akibe szerelmesek voltak a nimfák, de ő mindegyiket elutasította. Egy vadászat során megszomjazott és ahogy a víz fölé hajolt, meglátta a tükörképét és beleszeretett önmagába. Próbálta magához ölelni a tükörképét, de nem sikerült. A kínt nem bírta elviselni és végül ez lett a veszte… Én bízom benne, hogy jön majd a jövőben egy kiábrándulás ebből az egocentrikus nézetből és újra felfedezzük a valódi kapcsolatokban rejlő örömöket. Akár most is megtehetjük, mert igaz a világot nem tudjuk megváltoztatni, de azt, hogy mit engedünk be a világból az otthonunkba, arról igenis mi dönthetünk.
ÁTOL TAMÁS viselkedés- és kommunikációkutató, Rendelő: Székesfehérvár, Marcali